onlygirlintheworld♥

Nos...igazán sok mindent írhatnék az elmúlt időkről...történt velem jó és rossz egyaránt,de mint szokott lenni nekem már megint a rosszból volt a több :/ néha azt érzem egy senki vagyok,aki saját magán kívül senkire sem számíthat. ahogy telnek a napok,minden egyre csak rosszabb...az a kibaszott szerelem érzése,apám,az egész életem egy kilátástalan szar,és akár hogy is próbálom elhitetni magammal hogy majd idővel jobb lesz,minden csak romlik,és romlik...csak hogy én sem bírom már túl sokáig. idéznek egy sort: "nem azért sírunk mert gyengék vagyunk,hanem mert túl sokáig maradtunk erősek.." és ez rám teljes mértékben helyes. sajnos már szinte nincs olyan nap hogy ne sírva aludnék el,hallgatni a kiabálást, a szidást,ajtócsapkodást.Talán egy pasi nem old meg semmit,és a dolgok csak egyre bonyolultabbak lesznek,de én ebben nem hiszek,mert néha olyan jó lenne odabújni csak egy kicsit valakihez,aki meghallgat,és teljes mértékben megért engem,csak hogy ilyet nehéz találni,főleg az én szerencsémmel...:/ de mint mondtam már kezdem megszokni hogy örök vesztes vagyok,és az is  maradok amíg csak élek....és akit szeretek,az sosem lehet velem,mert ő engem csak barátként szeret,és nem is fog sohasem máshogy,és ha más karjaiban látom,megszakad a szívem :"( és a tudat hogy nekem semmi sem sikerül a lúzerség csak megerősödik a szívemben,és senki nem tud meggyőzni arról abban a pillanatban hogy egyszer nekem is lesz majd jobb...vagy változik az életem. azt mondják ne szomorkodjunk olyan miatt aki eldobott minket,pedig mi bármit megtettünk vna érte,csakhogy ez sosem válasz a kérdésre..:miért jobb nálam az a másik lány? szebb,csinosabb,okosabb...és a végén mindig rájövök,hogy szépséggel mindent el lehet érni...ha egyszer szép leszek,vagy közelében,és majd visszatekintek erre a bejegyzésre,bátran mosolyodom majd el,hogy véghez vittem amit szerettem vna egész életemben,és hogy mi is az? amire szerintem minden lány vágyik tudatt alatt,még ha nem is mondja ki..arra hogy szép,sikeres nő legyek,aki mellett barátok és egy biztos szerelem áll. talán egyszer nekem is meglesz ehhez a szerencsém,addig pedig élem a mindennapi magányos életemet...mert igaz hogy vannak barátaim,és el sem tudnék képzelni náluk jobbakat,csak ők nem élik meg minden nap azt amit nekem meg kell..nem tudják milyen érzés az öngyilkosságon törni a fejüket,azért mert az életed egy kilátástalan szar,ami semmit sem ér..sokszor elgondolkodtam azon is miért is születtem én meg igazából? hogy szenvedjek?hogy minden nap el kelljen ezt viselnem,a megalázást,a csalódásokat, és azt hogy akit szeretek észre sem vesz úgy...ebbe az érzésbe fogok egyszer belehalni :/